Rész és Egész IV/3.

IV/3. Rész és egész a keresztény mítoszban

   Amint rátérünk a keresztény mítosz konkrét jellemzőire, a tudomány mítoszának médiuma (tehát Ön, aki ezt a szöveget olvassa), több helyen is hajlamos tapsikolni örömében, a „képtelen borzalmak” láttán, aminek a tudomány mítoszából nézve a meghatározó keresztény motívumok látszanak. Ez az öröm főként a „tudományos felvilágosultság” fölényérzetéből, a „sötétség elleni harc” jelenlegi győzelmi mámorából fakad. Mindezt pedig alapvetően hangolja a kereszténység manipulált láttatása a „győztes tudomány” által. (Mert a győztesek azután mindent szándékuk szerint pozícionálnak.)

   Sajnálatos módon az Ön örömében mi nem osztozhatunk. És nemcsak azért, mert ha a tudomány mítosza valamiben is fejlettebb a keresztény mítosznál, az kizárólag a degeneráció, hanem azért is, mert pontosan látjuk, hogy egyszer, egy következő mítoszból nézve a tudomány mítosza éppoly lesajnált lesz, mint a tudomány mítoszából nézve a kereszténység. Ráadásul ez akkor sem (mint ahogy most sem) a tudomány fejlődési rögeszméjéből fog következni. Egyszerűen csak egy másik mítosz lesz érvényben, miután a jelenlegi mítosz médiumképző energiája kimerül.

   A nyilvánvaló illúziókkal szemben még azt a megállapítást is megengedjük magunknak, hogy a gondolkozni nem szerető sokaság szempontjából nézve a különböző mítoszokhoz tartozó korszakok lényegében egyenértékűek. Egyikben sem jobb vagy rosszabb élni. A lényeget nem érintő formai különbségektől eltekintve ugyanaz a médiumlét a sokaság osztályrésze. A kereszténység két évezrede alatt sem volt több bigott idióta, mint amennyi pártkomisszár nyüzsög ma keleten s nyugaton. A túlnyomó többséget pedig éppen annyira érdekelte a megváltási eszme, mint amennyire ma el kíván mélyedni egy szenvedélyes mozilátogató a relativitáselméletben. A sokaság csak élni próbál, életben maradni, szemét a mítoszra függesztve, s bizonytalanul lépkedve a gondolkozni szeretők által részükre definiált szabályok között.

A keresztény mítosz értékelemei:

– Kettős osztatú világkép: égi világ – földi világ. (A pokol az égi világról levált, de annak alárendelve maradt tartozéka.)

– Az égi világ szakrális, tiszta, tökéletes és végtelen, a földi világ deszakrális, véges és romlott.

     – Az égi világnak teljes hatalma van a földi világ fölött.

     – Az égi világ egyben segíti is a földi világot, de ez a segítség többnyire rejtélyes és

kiszámíthatatlan a földről nézve, a romlottság miatt.

    – A romlott földi élettérben nem létezik az ember számára valós, értelmes cél.

    – Az egyetlen értelmes cél a földi élet alárendelése az égi világba bejutásnak, amit

    azonban a romlottság akadályoz.

– A reménytelen helyzetben a végtelen égi világ megnyilvánul a végesben, és a Krisztusként megtestesült Jézusban áldozatot mutat be az emberért.

– A tiszta isteni áldozat üzenetének egyetlen autentikus hordozója a Jézus közvetlen tanítványi láncolatáról önmagát származtató Egyház, mely az égi világba kerülés intézménye.

     Az értékpreferenciák által vonzott szemléleti és működési jellegek:

     – Poláris szemlélet, a végtelen, tökéletes, mindenható szembeállítása a végessel,

romlottal és tehetetlennel, mely viszonylatban a véges egyben értéktelen.

– A Földről nézve Isten elérhetetlen messzeségbe, a végtelenbe kerül, vagyis az ember elidegeníti magától Istent.

– Minden, ami szakrális, kiszorul a földi létezésből, felűzetik a Mennybe, illetve elkülöníttetik a Mennybe jutás intézményébe.

– A születés és halál, mint végpontok közé eső teljes emberi élet alárendelődik egyfajta halálkultusznak (a halál a Mennybe átlépés kapuja).

– A születés csak relatív tisztasága (még csak az eredendő bűnnel terhelt) miatt érték, s erénnyé válik ezt a tisztaságot (szüzesség) halálig őrizni.

– A kényszerűen megélt nemi szerepeket zavaros bűntudat veszi körül. (Nem véletlenül.)

– Az üdvösségre irányuló gondolatnak kizárólag az Egyházon belüli intézményes formája legális.

– Mivel a gondolat semmiképp sem korlátozódhat az Egyházon belülre (kivéve a papi rendet), természetessé válik a bűn jelenléte, vagyis a bűnnel szemben tehetetlen emberben indirekte a bűn is legalizálódik.

   Ez a mítosz láthatóan éppen ellenkezőleg láttatja a RÉSZ ÉS EGÉSZ viszonyát, mint a tudomány mítosza: az EGÉSZ-et abszolutizálja a RÉSZ-szel szemben. Isten a teljesség, Ő az EGÉSZ, az ember pedig a RÉSZ. A RÉSZ-állapot azonban romlott, egyetlen dolgunk vele az elhagyása, s a felemelkedés az értelemmel követhetetlen messzeségben lévő EGÉSZ-hez. A RÉSZ-állapot tehát megtagadtatik, realitása ebben a szemléletben csak az EGÉSZ-nek van.

   Fontos lehet itt felhívni a figyelmet az időbeli sorrendre, mivel mi a kifejtésben retardálunk. Tehát előbb volt a keresztény mítosz, mely tudott az EGÉSZ valóságáról, és később lett a tudomány mítosza, mely ilyenről már egyáltalán nem tud. Ennek a ténynek a jelentősége a harmadik (időben első) mítosz tárgyalását követően válik egyértelművé.