Reményeink szerint adhattunk néhány benyomást az elmúlt időszakban közölt 30 bejegyzésben arról, hogy az a világkép, amit a globális kultúra kizárólagosként közvetít és erőszakol, üres és esetleges. Továbbá, hogy létezik a valóság megközelítésének ettől lényegesen érvényesebb és igényesebb lehetősége. És talán még arról is, hogy az itt közölt írások nem ötletszerűek, hanem rendszert alkotnak. Olyan rendszert, ami éppen a valóság megismerésének egy igényesebb törekvéséből származik.
Amennyiben fenti szándékunkból valami teljesült, úgy valószínűleg mindent megtettünk, amit ez a megjelenési forma és ez a műfaj megenged. A továbbiakra nézve pedig, amint a Mester mondta:
[Mat. 7:7]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.