Az agymosás technológiája

Mindenek előtt feltesszük a kérdést Önnek, aki e sorokat éppen olvassa: – Ön agymosottnak gondolja magát?

– Na ugye, hogy nem!

Az agymosott mindig a másik ember. Az agymosás technológiájának ez a törvény a bázisa. Vagyis, az agymosás csakis akkor és annyiban működik, ha a célszemély nem tud róla. Amennyiben a célszemély egyáltalán csak gyanút fog saját megvezetettségét illetően, úgy az agymosottság állapota megszűnt.

Ezért aztán senki sem gondolja magát agymosottnak, pedig – különböző szinteken ugyan, de – mindenki az.

A továbbiakban ezekre a bizonyos „szintekre” érdemes összpontosítani, mert a szinteket átfogó perspektívában tárulhat fel egy olyan panoráma, ami többet árul el a sztereotip megközelítéseknél. – Ki ne ismerné pl. ezt a triviális értelmezést:

Vagy itt egy másik verzió:

Avagy kissé durvább megfogalmazásban ugyanaz:

Igen, persze, az agymosás legdurvább, legelemibb szintjének működési tere a tömegkommunikáció. Leglátványosabb és ma már szabadon bírálható formájában a kegyelettel őrzött „népi diktatúra” emlékeként tanulmányozható, különösen, ha valakinek koránál fogva személyes élményei kötődnek hozzá. Azonban, ha azt tetszik gondolni, hogy azóta a helyzet jottányit változott volna, akkor ezt a gondolatot is tessék bátran a hatékony agymosás számlájára írni.

Csupán a „rendszerváltást” követően az össztársadalmi diskurzustérbe beáramló szabad levegő valóságos szabadságának érzékeltetése végett álljon itt az a tény, hogy a megnövekedett tömegtájékoztatási igények alapján főiskolai és egyetemi szinten elszaporodott kommunikációs képzésekben, ahol a jövő újságíróit, televíziós és rádiós riportereit stb. okítják a szakma rejtelmeire, a legáltalánosabban, és valamiféle magasrendűnek beállított liberális etika jegyében, explicit verbis „objektív tájékoztatásról” adnak elő az adott intézménybe érkező ártatlan nebulóknak, akik ezeket a varázslatos „igéket” kerekre nyitott szemmel és tátott szájjal hallgatják.

„Objektív tájékoztatás!” – Oda tetszik figyelni!? – Bizonyosan észen tetszik lenni!? Tényleg, egyáltalán lehetséges lenne ilyesmi? Nem véletlenül már az újságíró témaválasztása is egy rendkívül erős orientációt takar? Nem véletlenül nemcsak az hatalmas befolyásoló tényező, hogy az újságíró miről ír, hanem az is, hogy miről nem ír? – Hát akkor miképp is vethető fel egyáltalán a tájékoztatás objektivitása?

– Miképp - miképp, no hát – csak semmi indulat – agymosás által. – És tessék megkapaszkodni, a jámbor nebulók tényleg tágra nyílt szemmel isszák az objektív tájékoztatásról szóló lózungokat. Ön pedig ezekből a felprogramozott újságírógyárakból kikerült lelkes, és az „objektív tájékoztatásnak” elkötelezett gáncstalan lovagoktól kapja a mindennapi betevő információit. Ha van Önnek érkezése kissé elvont értelemben, de ebből a tényből annál szebben felrajzolódó gondolati ívre is figyelni, akkor máris kezdheti érzékelni, hogy miféle módon értelmezhetők az agymosás különböző szintjei. Mert ugye először jól megmossák a leendő újságíró agyát (kik is?), azután már a megfelelően felprogramozott újságíró teljes hittel (ettől hiteles) önként és mit sem sejtve mossa tovább az olvasó agyát. Ha jól számoljuk, ez már legalább két szint.

Lépjünk azonban tovább, választott tárgyunk egy minőségileg teljesen más szintjére, s induljunk ki az időrendileg előző blogbejegyzésünk konklúziójából. Ez pedig valahogyan így hangzott: „a demokrácia … a valaha volt legszűkebb és legkiváltságosabb réteg rejtett érdekérvényesítő módszere…”, vagyis éppenséggel a legradikálisabb, csak éppen bújtatott diktatúra. (Aki nem hiszi, járjon utána!) – Mármost, ennek a gondolatnak a jegyében vegyük szemügyre a következő képet:

Ez a kép az alig egy éve lezajlott arab „forradalmak” idején készült Egyiptomban. És amennyiben következetesek maradunk a demokrácia-értelmezésünkhöz, a fenti kép címeként csakis valami ilyesmit indítványozhatnánk: Cseberből vederbe.

– Ijesztő, nemde?! Nem csupán azért, mert magunkra, a saját lelkesültségünkre, a saját megcsalt hitünkre ismerhetünk á la 1989, hanem azért, mert az agymosás még tovább kerekedő ívében ilyen kendőzetlenül mutatja meg magát a diabolikus tényező. Az, ahogyan ezek a professzionális módszerekkel felheccelt tömegek halálmegvető bátorsággal indulnak küzdeni a semmiért. Itt már nem csupán csöndben delejezik a nyájat a televízió kékes delíriumával, hanem harcba küldik a magasabb szintű agymosottság jussáért. A nyáj pedig megy, rendíthetetlenül. – És meg fogja kapni!

– Tessék, ők már megkapták. Kétszeresen is. Egyrészt, mint hatalmas női emancipációs előrelépés, hiszen nőként szavazhatnak (Afganisztán), másrészt pedig éppen élnek azzal a demokratikus jogukkal, amiért a fenti harcosok még csak tüntetnek.

És ha ezek a nők egyszer a haladó amerikai feministák nyomdokaiba lépnek, hát hamarost még a burkát is levethetik. – Akkor jön ám el a földöntúli boldogság korszaka! Hisz ki tudja, onnan aztán még oly sokra is vihetik, mint ama híres amsterdami utcákon láthatni, ahol kirakatokban tehetik közszemlére fínom hölgyek a bájaikat, és olyik közülük még pénzt is kap érte. Szép új világ, érdemes harcolni érted!

Az egymásba ágyazott szintekben megjelenő agymosottság technológiájában egy lényeges, mondhatni a leglényegesebb kérdés maradt nyitva csupán, melyre eddig csak utaltunk. Ez pedig nem holmi csekélység: – Vajon a szintek programozott agymosóinak ki az agymosója?

– Hát erre a kérdésre bizony itt nem fogunk válaszolni. Legyen elegendő egyelőre arra a nem kevéssé elgondolkoztató tényre felhívni a nagyérdemű figyelmet, hogy szellemi értelemben igen magasan van. Mert azért olyan csábító répát belógatni a tömegek orra elé, mely után gondolkodás nélkül indul meg a szamár-hierarchia összes alsóbb osztálya, hát ahhoz bizony ezektől a tömegektől igen távoli szellemi magaslatokban kell járnia. Aki pedig nem akar öntudatlan rabszolgájaként élni, annak bizony nem lehetséges kispórolnia az életéből a gondolkozást.