A Biblia

Először is arra kérjük az esetleg véletlenül ide tévedt olyan olvasót, aki nem kifejezetten törekszik általában a világ dolgaival – így a Bibliával kapcsolatban sem – önálló véleményalkotásra, hanem bármi okból, pl. családi hagyomány miatt, vagy kritikus életszakaszának mély érzelmi érintettsége miatt, vagy egyszerűen egy kulturális örökség tisztelete miatt e műhöz az evidens elfogadás a viszonya, hogy ezt az írást ne olvassa el!

– Mitől lesz egy könyv szent? Vagy egyenesen Szentírás?

Erre a kérdésre nem feltétlen könnyű a válasz, lévén korábbi bejegyzésekben némileg már a „szent” fogalmának történeti metamorfózisát érintve, nehéz biztonságos gondolati építmény emelésére alkalmas szilárd alapokig leásni. Éppen ezért nemigen megúszható néhány célirányos, drasztikus kérdés megfogalmazása, a rájuk adható válasszal egyetemben.

– Voltaképpen ki írta a Bibliát: Isten, vagy ember?

A válasz természetesen: ember. Nem tudunk, és semmilyen forrás sem tud olyasmiről, mintha valamikor, akár a távoli ősidőkben egyszer csak az égből lepottyant volna a Bibliának akármilyen kis töredéke a Mindenható keze írásával. Persze a „vallás” szerint a Bibliát isteni ihletésre próféták jegyezték le, és ezt az állásfoglalást illik a nagyérdeműnek olybá venni, mintha egyenesen Isten mondotta volt volna tollba nekik. Csakhogy ebben az értelemben is legfeljebb az illetékes próféták nyilatkoztak, akik szintén emberek. Tehát az isteni ihletést sem Isten állítja, hanem emberek.

– Nota bene, Mózessel az égő csipkebokorból maga Isten társalkodott. – Na de kicsoda állítja ezt: Isten, vagy ember? – Hát bizony Mózes, aki ember.

Ezek szerint Istennek közvetlen emberi szóval értelmezhető megnyilvánulása nem ismert, hanem csak olyan emberi megnyilatkozások ismertek, melyekben a nyilatkozó ember Istenre hivatkozik. Mindezek után viszont mintha egészen konkrét választ lehetne adni az eredetileg feltett kérdésre: Isten mintha nem könyvek szentté nyilvánításával szokta volna elütni unalmas óráit, hanem kizárólag emberek foglalkoznak ilyesmivel. Emberek írják a könyveket, és emberek teszik szentté, ha valamely okból úgy látják jónak.

Nem gondoljuk azonban ezzel a gondolatmenettel a Biblia fontosságát bármilyen mértékben csökkenteni. A Biblia kultúrtörténeti szerepe nehezen túlértékelhető, jóllehet más szempontok szerint, mint amit a vallás számba vesz. És ez nem véletlen. Mert a vallás (itt keresztény vallás) önmagát a Bibliával együtt Isten történelembe beléptetett alkotásának tekinti, a kultúrtörténetben azonban mindez szélesebb keretbe ágyazódik, és innen nézve a Biblia jelentősége éppen a vallás. A Bibliával jelenik meg ugyanis egy nagy találmány: az emberi igék isteniként interpretálása, s az ezáltal gerjeszthető hatalmas centrális erőtér. Addig nagy bizonytalanság honolt Isten természetét illetően. Nevesített archetípusokban, mítoszokban próbálkoztak a lényegét közelíteni, rítusokban és áldozatokban megszólítani, az égbolton, hamuban vagy csirkebelekben található jelekből a szándékát kiolvasni. Távolról tisztelték, és nem merészkedtek úgy beállítani, mintha bizony komaságba keveredtek volna vele, s bizalmas beszélgetésekből tudnák tőle a tutit. Új éra kezdete ez. Nincs többé kétely, nincs találgatás, a válaszok válasza megérkezett, hiszen írásba rögzítve hozzáférhetővé vált minden elv és tudás, ami egyáltalán lényeges. Értelmezni sem kell, sőt, gyanú tárgya, ha emberi gondolkozás környékezi meg az isteni értelem e tükrét.

Van aztán ennek az új dimenziónak egy figyelemre méltó olvasata, bár ez csak akkor tűnhet föl, ha nem azzal a linearitással közelítünk hozzá, mint amit alkotói szántak nekünk, hanem legalább kissé kiemelkedünk a jelenségi síkból. Ha ugyanis komolyan vesszük saját logikai eredményünket, s az Írást nem Istennek tulajdonítjuk, hanem kizárólag embereknek, akkor azért világossá kell válnia egy rendkívüli súlyú lényeget tartalmazó viszonylatnak. Pediglen, ezek szerint egy nagyon szűk csoport, néhány írástudó képes volt olyan feladványt megfogalmazni a Biblia lapjain, mely mintegy kétezer éven keresztül szinte teljesen lekötötte az európai gyökerű kultúra tömegeinek szellemi energiáit. Ez a tény pedig csakis azon szűk kör és az európai gyökerű tömegek szellemi szintje közötti nehezen megfogalmazható minőségi különbségként fogható fel. Gondoljunk csak bele, legalább 1500 éven át Európában a kereszténység megkérdőjelezésének lehetősége sem vetődött fel, és az egyes szektás megközelítések is jószerével csak elhanyagolható értelmezési különbségek demonstrációit jelentették! A katolicizmus és a protestantizmus között is elsődlegesen csak hatalmi-módszertani, de nem elvi ellentét volt. Hány lelkes pap, önjelölt próféta, szektás prédikátor szánta rá magát fanatikus keresztény misszióra?! És lehet-e közöttük legalább egyetlenről tudni, aki legalább fontolóra vette volna a szövegek evilági eredetét az isteni kinyilatkoztatással szemben?

– Nincs itt valami elképesztő furcsaság?

– Hát azért az az elme, amelyik képes a többi elme által ennyire megkérdőjelezhetetlen konstrukciót az asztalra tenni, mégiscsak tud valamit! Tud valami olyant, amit a többi elmének akár saját magáról, akár bárki emberfiáról feltételezni sem lehetséges. Mindenesetre, ha így közelítünk a kérdéshez, rendkívül figyelemre méltó képet kapunk egy társadalom működtetőinek és elszenvedőinek akár létszámbeli, akár értelmi viszonyáról. Amint látható, egy egészen csekély lélekszámú réteg, összesen talán néhány száz fő (egyáltalán nem a látható kiváltságosokról van szó) szellemében magasan fölötte áll a tömegeknek, és gyakorlatilag évezredekre képes annak hitét és célját meghatározni, ha tetszik az orránál fogva vezetni, ha tetszik a médiumává tenni. Soha nem látott erejű centrális erőtér jött így létre, világot átformáló mágia, aminek ez az egyszerű szó a neve: vallás.

Ma Európa népei mintegy 2000 éve élnek ebben az erőtérben, s számukra a „vallás” a legáltalánosabban beazonosítódott azoknak a tudatformáknak az összességével, melyek a materiális értelmezhetőségen túlra irányulnak. Másképpen fogalmazva, ez az erőtér intenzitásánál fogva beszippantott minden transzcendens tudatformát, kizárólagossá vált, s azt a benyomást eredményezte, mintha transzcendens tudatformával nem is lehetne másképpen foglalkozni, csak a vallás jelenleg értelmezett keretei között, illetőleg valaha is és mindig is a transzcendens tudatformák olyasmivel foglalkoztak, mint amivel a vallás foglalkozik. Ennek megfelelően beszélnek például görög vallásról, egyiptomi vallásról, sumér vallásról, vagy akár magyar vallásról. Az ilyen szóhasználat azonban teljesen helytelen, mivel az említett nemzetek kultikus megnyilvánulásainak sem célja, sem tartalma, sem eredménye nem vethető össze a mai értelembe vett vallás céljával, tartalmával és eredményével, jóllehet formai vonatkozásokban fedezhetők fel párhuzamok. Mindössze annyi állapítható meg, hogy a vallás előtti korokban a társadalom legalacsonyabb szellemi minőségre képes, ennélfogva legszélesebb rétegében élhettek összevethetően alacsony minőségű transzcendens képzetek azzal, mint amire a magát oly sokra tartó mai vallás követőinek módot ad.

Biblia és vallás tehát két szorosan összetartozó fogalom. Azt, ami a Biblia és a vallás előtt volt, sűrű homály fedi. Azonban minden homály eloszlik, minden rejtélyre fény derül azoknak, akiknek nem a tudományos vagy vallásos jelszavak mögé bújtatott önigazolás a fontos, hanem csakis az egyetlen és örök valóság.

Légi felvétel, Nagy-Britannia: Fehér ló (Kr.e. 1000)