Látóhatár (Karády Katalin ürügyén)

Az alábbi idézet egy 2013. március 23-án publikált blogból származik. A kipontozások részben a szempontjaink szerint fölösleges, részben a stílusuk miatt itt fel nem vállalható szövegrészeket takarnak. (Forrás: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=528)

Bemelegítésnek rövid kiemelés az egyik olvasói reflexióból:

„Az élet feltette a halálnak a kérdést: Halál!?Az emberek mért szeretnek engem, de téged pedig nem?!

A halál így felelt: Azért ,mert te egy gyönyörű hazugság vagy, én pedig egy szörnyű igazság.”

Ezzel a sokak számára talán látványos, de nagyon is felszíni rétegeken szántó néhány mondattal szeretnénk támogatni a megfelelő hangolódást. De következnek itt ennél veszélyesebb dolgok is (Karády Katalin undorgrund életrajz):

„Karády esete jól példázza, hogy a legenda és a valóság még köszönő viszonyban sincs egymással. [...] Mivel szexuális nevelésem kifejezetten egészségesnek volt mondható, Karády 42-es lába, csontos ló pofája és mély-alt fekvésű búgása nem dobogtatta meg a szívemet. Anyám szerint, akinek volt szerencséje személyesen ismerni, egy tehetségtelen trampli kurva volt. Az első jelző valóságtartalmát akkor nem, csak később, filmmúzeumi látogatásaim alkalmából érezhettem saját bőrömön és nemigen értettem, miért tartják mások kimagasló művésznek.

Karádynál egy évvel idősebb apám róla alkotott véleménye nem volt ilyen tömör. Tizenéves korukban közel laktak egymáshoz és szombat esténként egy helyre jártak szórakozni, a Törekvésbe, ahol anyámat is megismerte. Kanczler Katót, mert hogy ez volt Karády eredeti neve, némi ellenszolgáltatás fejében bárki meg[…] a kőbányai szürkületben állva, a palánknak döntve, vagy a gázgyári tartályok tövében. Anyja egyedül, apa nélkül nevelte három felnőtt, és négy kisebb gyermekét egy, a Százados út és a Hős utca sarkán álló, faépületben. Kató mindkét bátyja meleg volt, ő maga mindössze biszexuális. A mama lányától hamar megszabadult, feleségül adta egy Varga nevű géplakatoshoz, aki a Ruggyanta gyárban dolgozott, de házasságuk tiszavirág életűnek bizonyult. Ezek azok az adatok, amik Karády CV-jéből totálisan hiányoznak, és a volt Tinódi moziban rendezett Karády kiállítás se utalt semmi ilyesmire.

[…]

A szerencse akkor kezdett rámosolyogni, amikor az előkelő pesti meleg körökbe bejáratos testvérei bemutatták húgukat Egyed Zoltánnak, aki, nem tudni miért, nagy művészi lehetőséget látott benne. A többi már, ahogy mondani szokás, történelem, és mint ilyen teli van vele a sajtó.[…] Karády egészen egyszerűen nem volt se színésznő, se kém, de még kalapos sem. Karády egész életében az volt, amire tizenéves korában szocializálódott, kurva.

[…]

Én ismereteimet apámtól és anyámtól részben hallottam, részben kihallgattam. Ugyanis apám anyámat a Törekvésben ismerte meg, ahol volt apámnak egy kisebb galerija. Tíz-tizenöt évvel később is összejártak. […] A Törekvés és ezen belül Kanczler Kató szorosan hozzátartozott ifjúkorukhoz, közös élmény volt, természetesen foglalkoztak vele, én pedig mindent szívtam magamba, mint a szivacs. A 96. évében elhunyt apámmal az utolsó éveiben másról nem is beszélgettünk, mint a múltról, mert az öreg emberek köztudottan a múltjukban élnek. Így 50 évvel később újra végighallgathattam a Kanczler ügyet hetente minimum egyszer, természetesen sok más dologgal együtt.”

Félreértés ne essék, sem vitatkozni nem akarunk a cikk állításaival, sem a szerzőjét nem gondolnánk minősíteni. Sokkal érdekesebb és fontosabb maga a jelenség. Ez a rövid írásmű – mondhatni a szerző akaratán kívül – egy univerzumot rajzol meg: XX. sz. eleje, Kőbánya, proletár nyomor, kikapaszkodási vágy és útkeresés, galeri (erőszak), kiszolgáltatottság, eszköztelenség, a kikapaszkodási kísérletben minden sorstárs vadul lenézett ellenség. A történetben két szál indul ugyanabból a közegből, mindkettő a saját legpőrébb adottságai szerint, csakis a zsigereiben családi munícióként örökölt tulajdonságokból gazdálkodhatván, egyebekben nincstelenként. Ezért a helyzet kiélezettsége, minden lépésben, minden mozdulatban a végső bukás és a reménylett beteljesülés lehetősége. A szereplők egymásra vonatkozóan a legdurvább ítéleteket fogalmazzák meg – lévén ez a mozzanat is a harc része –, a kívülálló azonban csak lehajtott fejjel, néma tisztelettel állhat a létezés ilyen peremvidékei előtt.

Az egyik szál alulról építkezik, maga alá szervezi a nálánál is nyomorultabbakat, és az ebből keletkező erőn igyekszik felfelé kapaszkodni, a másik szál eleve fölfelé szintez, s a semmiből önbizalmat merítve próbálja igazolni létjogosultságát a kiváltságosok között. A módszerek különbözősége miatt az eredetileg egységes univerzumuk ketté hasad, és innen kezdve megszűnik az értékbázisok legcsekélyebb közössége is. Sőt, a saját univerzum nehezen kiküzdött fennmaradásának védelmében csakis annak önigazoló koordinációjában megengedhető elhelyezni az egyre idegenebb másik felet. A helyzetet nem oldja, hanem súlyosbítja az egyik univerzum aránytalan sikeressége. És, az aránytalanság éppen abban válik végképp kifejezetté, amikor a Karádyvá avanzsált Kanczler lány látószögéből minden tekintetben kikerülő néhai sorstársak elfelejthetővé válnak, ő viszont szitoktárgyként rendszeres téma marad az alsó pályán maradó univerzumban. Tragikusan eleven mindkét univerzum igazsága, akkor is, ha ez a két igazság össze nem egyeztethető. Egy galeri vezér saját értelmi horizontjába illeszkedően mi mással kísérelhetné meg magyarázni Kanczler Kató magasra ívelő pályáját, mint azzal a fogalomrendszerrel, ami a horizontján belül még keze ügyébe esik? És éppen ezért csúszik ki egy Karády Katalin valósága ebből a fogalomrendből és válik teljesen elérhetetlenné. Mert ennek a fogalomrendnek képességek és valós tapasztalatok hiányában éppen arról a többletről lehetetlen fogalmat alkotnia, ami Kanczler Katót Karády Katalinná tette. A felfoghatatlanság, a tehetetlenség a dinasztikus utódra is átöröklődik, akinek következetes és minden realitáson túli oppozíciója lényegében átkozódássá válik a fenti szösszenetben. Holott Karády a rejtélyes magánéletétől függetlenül bizonyosan nem az volt, mint aminek ő beállítja. Idollá válni nem olyan egyszerű, mint ahogy az egy galeri szintjéről kinéz. Nemcsak jókor kell lenni jó helyen, nemcsak a megfelelő ágyba kell befeküdni, mert ha mindez megtörténhet is, utána következik az igazi próba. Az idol szerepet ugyanis bírni kell. Bírni kell a rajongók hitének forrása maradni. Ez az, ami szíve választottját egy galerifőnökben meglelő mégoly bájos nő fantáziájából már kiszorul. Ez az, ami Kanczler Kató párválasztásaiban az esetleges gátlástalanságokkal együtt is eleve meghatározta a két univerzum viszonylatának lehetséges pályáját, s az egyiket a másikhoz képest olyan magasra emelte, ahová az csak átkai útján remélhetett elérni.

A sors persze különös. Az átkok mintha fogtak volna valamelyest, mert a háború vége teljesen átrajzolta a lehetőségeket. Karády Amerikába kényszerült, a cikk írója előtt pedig karrier lehetősége nyílt meg. Azonban mindez az elért minőségeken nem változtatott és nem is változtathat. Mindkét univerzum igazsága önmagában teljes, egymáshoz képest viszont relatív. Relatív viszonyuk azonban korántsem szimmetrikus. Az egyikből a másik jól látható, a másikból az egyik viszont csak annyira, amennyi része még éppen beértelmezhető saját korlátai közé. Így tűnik el a teljesség a relatív igazságok horizontján, így tűnik el Isten is az ember szeme elől.

Vannak akik kitörnek. (– Ki milyen magasra.)

Mások bezáródnak, és korlátaikat átörökítve hetedíziglen bezárják utódaikat is.  Számukra az élet gyönyörűsége hazugság marad, igazságuk pedig a szörnyű halálban lészen eljövendő.