Egyik szemem sír, másik meg üveg

Kavarog itt néhány dolog, mivel egy blogba bizonyos pontokon szükségszerűen beléphet maga a blog. Azért persze, mert a műfajnak szoros tartozéka az olvasói visszajelzés, aminek a tetejében alapvetően örülni kell, akkor is, ha negatív, mert legalább egy dolgot bizonyosan jelez, hogy ugyanis a röptében közzétett szöveget olvassák. Aztán el lehet veszni a visszajelzések visszajelzésében, ahonnan a tematika öntörvényűvé válik, a blog pedig az érdeklődés izgalmi állapotának öncélú fenntartójává, de ez e helyt kizárt. Mikor azonban több irányból hasonló impulzusok érkeznek, s érzékelhetővé válik egy olyan látens frontvonal, mely a maga természetességével keletkezik, méghozzá éppen azért, mert oly jól működik az a technológia, amit korábbi bejegyzésünkben az „agymosás” kifejezéssel illettünk, s egyáltalán, aminek ellenében kezdtük fogalmazásunk fonalának gombolyítását, önazonosságunk egyértelműségének fenntartása végett egy lélegzetvételre készek vagyunk az impulzusok mentén kavargó gondolatok fölött egy szempillantást időzni.

Itt van például a tömegkultúra értékképzési logikája, aztán a történelmi spanyolviasz, de mindjárt a társadalmi fejlődés is, meg a kali yuga. Mindezek édes emlőjén pedig ott lóg az emberiség tudatváltása, mint legújabbkori mítosz.

Erről a bizonyos tudatváltásról az ezotéria bennfentesei, a jól értesültek nagyon pontos információkkal rendelkeznek: az erőszakkultuszt felváltja a szeretet alapú rendszer. – Ők ezt tudják. Az okokról keringenek aztán különböző, bár egymással szoros vérrokonságban lévő verziók, mint a kali yuga vége, a halak korszak vége, az emberiség másik kozmikus erőtérbe kerülése – és hasonlók –, mindenesetre a változás lényegét tekintve hatalmas az egyetértés a boldog, szeretetalapú, együttműködő és nem egymással versengő közösségi lét beköszöntében.

 A tuti biztos információk birtokosainak száma mára tömeges, és nem okozna nehézséget belőlük új vallást alapítani. Mi azonban sem a vallásalapítók, sem a vallásgyakorlók közé nem kívánunk beállni, sőt, késztetést érzünk elrebegni néhány óvó szentenciát ezen újabb tömegpszichózissal szemben.

Elsőként mindjárt a „tömeg” szó szépen fejlett vonatkozásrendszerére kívánunk utalni. A tömegkultúra belső működési logikájának rugója az az egyszerű és a tömegesített ember tudatát spontán uraló késztetés, miszerint az a valami, ami sok embernek tetszik: bizonyosan szép; az a valami, ami sok embernek jó: bizonyosan jó; az a valami, ami sok ember szerint igaz: bizonyosan igaz.

Sajnos nekünk nem áll módunkban elménk szerkezetét erre a rugóra járatni. Szerintünk mindaz, ami tömeges elfogadottsággal bír, szinte bizonyosan hamis, ugyanis a mi egyik legelemibb tapasztalatunk szerint amiből sok van, az általában értéktelen, amiben sokan hisznek, az általában naiv, s amit sokan tartanak igaznak, az általában lényegtelen. Ennél fogva a szeretet korszakának eljövetelével szemben eleve különös előítélettel viseltetünk. Előítéletünk nem kizárólagos alapja ugyan, de azért megvilágító erővel rendelkező összetevőjeként említhető egy régi-régi közmondás: Éhes disznó makkal álmodik.

Az emberi, nagyon is emberi tudattalan működésnek arra a motívumára szeretnénk itt utalni, hogy bizony nagyon könnyen elcsábulunk attól, amire egyébként is vágyunk. Ha például egy úr egy közepesen rondácska hölgynek (van ilyen?) azt találja mondani, hogy „magácska milyen gyönyörű”, hát szinte biztos sikerre számíthat. A mélypszichológiai összetevők megfejtése nélkül is talán kézenfekvő ugyanezen elv működése egy individualizált, örökös versenyhelyzetbe és az ezzel járó stresszbe, valamint állandó intézményi nyomás alá kényszerített (lakbér, villanyszámla, benzinár, hitelek…) társadalom esetén. A vágyak között törvényszerűen és általánosan jelenik meg a nyugalom, a béke, a szeretet, a harmónia, az elengedettség, s ha valamely ügyeletes próféta bármiféle „isteni” okra visszavezetve ezek eljövetelét jósolja meg, hát bizonyosan megváltói rangra emelkedik, és hívők serege fogja utolsó reménységében reá emelni tekintetét.

Mellesleg, az „isteni” okoknak széles a skálája. Az újhullámos vallási alakulatok távol-keletről importált önhipnózisos módszertanainak túltermelési válsága ma már ontja a megvilágosodottakat, látókat, más dimenziók szellemlényeivel társalkodókat. Nem jelent zavaró tényezőt, hogy a nagy odaadással művelt csalhatatlan meditációs módszerek az exportáló beavatottak számára sem nyújtottak semmiféle védelmet az olyan ármánykodó dzsinnekkel szemben, mint egy Bill Gates, vagy a Rockefeller dinasztia. Azért nálunk töretlen a hit és a bizalom irántuk, s ma már nincs az az ember, aki az ismeretségi körében max. két kapcsolódási láncolással ne találna valakit, aki legalábbis Szent Mihály arkangyallal ne szokott volna ebéd utáni ejtőzése közben kvaterkázni, s tőle magától ne lenne informálva az emberiség tudatállapotának megváltozásáról, a tudatosság szintjének növekedéséről, a gyűlölet helyett a szeretet korszakának eljöveteléről. Mindez a „negatív erők” tehetetlen dühétől kísérve, minden gonosz ember legnagyobb bosszúságára – hogy a guta ütné meg őket (a szeretet nevében), ahányan csak vannak.

Ilyen ez a kali yuga kérem – egyszer csak véget ér. Mi még ugyan abban születtünk, kissé tompán, kissé bután, kissé sötéten, na de azért annyi eszünk már csak van, hogy mint egy helységből kifelé autózva, jobb kéz felől a táblát pirossal áthúzva észre vegyük:

– Lehet-e az emberiségnek a történelmi emlékezetből tanulni?

Válasz: Amint a mellékelt ábra mutatja: NEM. Íme, a történelmi spanyolviasz, ami változékony formában, ugyanazzal a lényeggel, ugyanazzal az eredménnyel legalább évszázadonként feltűnik, és a tömegek mindig ugyanúgy megeszik. Sőt, valószínű igénylik is. Szükségük van rá, s ha nem küldik nekik, mint égi mannát a „fölső erők”, hát kitalálják maguknak. – Mily édes az illúzió! Látnokok, jövendőmondók, istenekkel parolázók, ördöngősök, vajákosok, ügyeletes szentek végtelen sorát őrzi az utolsó kétezer év írásos emlékezete, s furcsa módon mindegyikük áldozata végső soron ugyanannak a hatalomnak rákos burjánzását növesztette töretlen, öntudatlan lelkesedéssel. Már a kereszténység által megalkotott képlet, az összetört szívek egybeterelt szelíd nyája meghozta a hatalomnak a paradicsomi állapotot.

– Kell-e ennél kezelhetőbb, kormányozhatóbb társaság?

Nem feltétlen kell, de ha a régi szoftver lecserélhető egy kissé tovább fejlesztettre, alacsony költségvetéssel, még célorientáltabb kivitelben, nagy butaság lenne elszalasztani a kínálkozó alkalmat. S lehet-e elképzelni ma ettől jobb megoldást?

A tömegnek nem kell (tehát nem fog) tenni semmit, hisz az új kor mindenképp beköszön. Mindent elintéz a csillagok konstellációja, a kali yuga vége vagy a kozmikus erőtér megváltozása, az ember pedig csak mosolyogva szétnéz, s konstatálja a szeretet uralmát: a bárányok pofácskáját oroszlánok nyaldossák szelíden.

– Azért, ha mi kutatnánk e gyönyörű eszme gyökerét, nem mennénk el egészen Szent Mihály arkangyalig. Nagyon közönséges és nagyon profán érdekek mutatják az eredetet, s sajnos Szent Mihálynál is biztosabb forrásból tudjuk, hogy miként a világvége, egyelőre a szeretet korszakváltása is elmarad.