Táltosok, sámánok és kuruzslók

A jelenkori globális kultúra lezárta a létezés spirituális tereit, és azoknál a népeknél, melyek még nem kerültek időben elegendően távol saját spirituális hagyományaiktól a teljes amnéziához, szükségszerűen jelennek meg a megmaradt, bár többnyire tartalmukat vesztett fogalmakon való visszakapaszkodási kísérletek. Az eredmény persze többnyire szomorú, és kétséges, hacsak nem mindjárt kétségbeejtő. Elárvult gyermekek szívszorító történetéhez lehet hasonlítani, akik emlékezetében azokból az időkből megmaradt néhány emlék, amikor még képtelenek voltak ezeknek az emlékeknek az értelmezésére, aztán némileg felnőve ráébredtek, hogy ezek az értelmezetlenül maradt töredékek milyen fontos tényezői voltak a néhai boldog, vagy boldognak vélt létezésnek, s most tartalmi és mélységi ismeretek hiányában, próbálják mozaikszerűen összerakni azt, ami valaha szerves univerzumként működött. Napnál világosabb az esélytelenség, a formálissá silányult részletekben való eltévedés elkerülhetetlensége. Egy teljesen más létezési bázison állva, olyan fogalomrendszerben szocializálódva, melyen a hagyomány nem is értelmezhető, lehetetlen díszletekből rekonstruálni valamit, aminek a szervessé válása valaha sok-sok ember élete árán évszázadok, évezredek alatt jött létre, funkcionális szereplőinek kiterjedt és egymást kölcsönösen feltételező hálójában. Néhány szempontot ajánlunk itt mindazok figyelmébe, akik nem divatból, nem hóbortból, nem unaloműzésből, hanem valós áldozatot vállalva vágnak bele időutazó kísérletekbe.

1. A valóság egy, egyetlenegy és időtlen. Bármely ősi kultúra vagy nép sem tett soha mást, mint a valóságot akarta megismerni. Kétségtelenül léteztek olyan kultúrák, amelyek a valóság megismerését összehasonlíthatatlanul jobban támogatták, mint a jelen kultúra. (A jelen kultúra a „tudományt” jelölte ki a valóság megismerésére, de a tudomány nem a valóságot tanulmányozza, hanem azt, amit valóságnak tart.) A valóság időtlen lényegére való bölcseleti irányulást a ma forgalomban lévő fogalmak közül leginkább a „metafizika” fedi. Mindazonáltal ez nem egy jó szó. Megjelenése és története éppen az ember valóságból kiszorulásának nyomvonalát jelzi. Azonban, ha valaki a megértés igényével akar visszanézni a kereszténység előtti korra, csak ezen a nyomvonalon haladva teheti, mert csak ez kísérletez a valóság olyan időfüggetlen artikulációjával, ami módot adhat a fennmaradt korabeli megnyilvánulások értelmének felfejtésére. Mindez csupán megfelelően elmélyült intellektuális erőfeszítés mellett képzelhető el. Ennek hiányában csak képzelgésről lehet beszélni.

2. Van egy fogalom, aminek a mélységi értése a kereszténység előtti kultúrák valóságának érzékeléséhez elengedhetetlen. Ez a beavatás.

Ezzel a fogalommal azonban itt lényegileg foglalkozni nem áll módunkban, mivelhogy a beavatás értése szintén csakis beavatásban lehetséges. Röviden kitérnünk azonban arra, hogy a fogalomhoz kapcsolódó népszerű téveszmékkel szemben mi nem beavatás.

2.1 A „beavatás” szó helyes, és jól fedi a mögöttes valós tartalmat, azonban megfelelő értés hiányában félrevezető lehet. Olyan feltételezést engedhet, mintha a „beavatás” az emberen elvégzett külső aktus lehetne. Ilyesmire engednek következtetni a bizonyos népeknél még mindig fellelhető, életkorhoz kötött beavatási szertartások. Azonban egyrészt az életkorhoz kötődő beavatás a beavatásoknak csak egy speciális fajtája, másrészt a szertartás itt is csak egy pecsét, és a valós beavatás nem ekkor történik.

A félreértelmezések elkerülése végett helyesebb a „beavatás” szó helyett a „beavatódás” szót használni.

2.2 A beavatódás soha nem egy külső beavatkozás eredménye, hanem mindig az emberben belül történik, és az ember legbelsőbb ügye, aminek kommunikációja is csak rendkívül korlátozottan lehetséges. Ennél fogva semmiképpen sem lehet beavatódás pl. olyasmi, hogy valaki valakivel bizalmas titkokat közöl, vagy valamilyen „varázslással” bizonyos képességeket ébreszt benne stb.

2.3 A beavatódást nem lehet akarni. Létrejön, és ha létrejön, oka ismeretlen. Azonban sem külső, sem belső szándékkal, szorgalommal vagy tanulással nem kiváltható.

2.4 Mindezzel együtt a beavatódás a valóság megismerésének egyetlen útja. Éppen ezért fedett és ismeretlen ma ez az út.

3. A beavatódás következtében a valóság egy részlete, mely korábban kaotikusnak, kiismerhetetlennek, kiszámíthatatlannak tűnt, átláthatóvá, kezelhetővé, érthetővé és az áttekintő elme számára mindenek előtt egyszerűvé válik.

Hettita mágus

A Krisztus előtti kultúráknak létezik két meghatározó közszereplője, akiknek a mai nyelvben is fennmaradt megnevezése a táltos és a sámán. (A „táltos” szó magyarban is meglévő szinonimái a mágus és a pap.)

A „táltos” és a „sámán” két eltérő beavatási utat jelöl.

Sámán

A sámán beavatás a tudattalanra támaszkodik, módszere a hangolódás, amihez használhat kívülről is látható eszközöket, mint a dob és hallucinogének. Utóbbiak persze nem lényegi elemek, hanem csak kisegítők, támasztékok, amik önmagukban tökéletesen hatástalanok.

A táltos beavatás a tudatra támaszkodik, módszere a fogalomalkotás.

Szkíta táltos öltözéke

A két beavatási út módszertani különbsége miatt más a működésük és más a hatókörük.

A sámán nem igényel összetett kultúrbázist, de kiterjedt közösséget sem, és tevékenységével nem is hoz ilyeneket létre. Ebből következően voltak, vannak és lehetnek egymástól viszonylagos elszigeteltségben lévő kis településeken, ahol a szűk közösség kultúrája az esetleges földrajzi, éghajlati elzártság következtében befelé forduló és hosszú időszakokon belül állandó marad. Különösen az ilyen kis méretű és zárt közösségekben a sámánnak általában semmi, vagy nem sok köze van hatalmi funkciókhoz, lévén a szerves működésből következő csekély hatalmi funkciók egyébként is szokásosan a családi hierarchia mentén oszlanak el.

A táltos a megalkotott fogalmak mágiájával behatol a valóságba, az így kialakuló kommunikációs térbe bevonzza az alacsonyabb szintű beavatottakat, akikkel együtt, a fraktál jelleggel megvalósuló közösségi kommunikáció által kultúrát teremt. A táltos működés feltétele és eredménye egyaránt kultúra. Ilyen módon táltosok elzárt kis közösségekben nincsenek, hanem csak magas szinten szerveződő, bizonyos létszámot meghaladó társadalmi alakulatokban, ahol általában birtokolják a hatalmi funkciókat. A hatalmi funkciók gyakorlása az avatatlan elképzeléssel szemben soha nem erő alkalmazásával valósul meg, hanem minden esetben tisztán szellemi megnyilvánulás, és gyökere a kommunikációs térben használatban lévő fogalmi rend uralása. A jelenlegi hatalmi hierarchia is ilyen jellegű, bár fedett, ami (mármint a fedettség) egyébként ezt a speciális esetet kivéve nem szükségszerű.

Mind az avatott sámán, mind az avatott táltos olyan képességekkel rendelkezik, ami az avatatlanok számára semmilyen módon nem magyarázható, s varázslásként, csodatevésként jelenik meg, amit a korabeli hagyomány adott szimbólumokkal jelölt, mint a vízen járás, halottak feltámasztása, ételvarázslás stb. Az ilyen szimbólumokkal jelölt képességeknek az elérése az avatatlan fantáziát mindig ingerelte, s akkor is, ma is sokan kísérleteztek/kísérleteznek olyan módszerekkel, melyek lehetővé teszik az adott képességek megszerzését a beavatási út elkerülésével. A külsőségeket többé-kevésbé ügyesen utánzók vagy hitetők a kuruzslók, akik előtt szinte végtelen szabad pálya áll, amennyiben főként azt hitetik magukról, hogy képesek másokat beavatni. Ők az avatatlanok számára ellenállhatatlan csáberővel bírnak. (Mellesleg ilyen álbeavatási rendszer nőtte ki magát a mai „tudománnyá”.) Ezzel szemben valós beavatódásnak csak a beavatási úton és csak a teljesen odaadott életnek van esélye. Sem sámán, sem táltos nem lesz valaki saját elhatározásából, hanem olyan elhívás által, mely elől hiába menekül. Egy ponton azután ráébred, hogy azonos azzal, ami hívja.

Szkíta kultúra

Az út megkezdéséhez nem feltétlen rossz először visszatekinteni, de ami régi, még nem feltétlen igaz. Haladni pedig csak előre lehet. Itt és most.